+36 30 396 0514 | info@belsomezo.hu

Belső Mező blog

Őseink ereje

Pár hete volt egy nagyon különleges élményem. Fiammal elhatároztuk, hogy körbe tekerjük a tatai tavat, bringával. Csak mi ketten, a család többi tagját otthon hagyjuk ez egy anya-fia program lesz csak a miénk. Készültünk rá, biciklikerekek fel pumpálva, ülések fixálva. Nagy nehezen bepaszíroztuk a két biciklit a lehajtott üléseken keresztül a kocsiba és elindultunk. Chris Rea szólt a hangszóróból és a biciklik kereke a fejünket súrolta, nagyon vagányok voltunk. 

 

Ahogy felkanyarodtunk az autópályára egy érdekes tudatállapot jelent meg benem. Láttam Gergőt ahogy eksztázisban úszik a vagányság és az öröm állapotában és láttam kívülről magamat is. Váltakozva villogott bennem a magára nagyon büszke anya és a gyermek énem, aki jelen volt szintén a helyzetben, talán erősebben is mint az anyai megélésem. Valami hiány élményt pótolhatott éppen, amiben Gergő a lélektársa volt a jelenben. Észleltem, hogy itt és most valami nagyon fura dolog történik velem, látom kívülről a tudatállapotainkat, de vajon ki az, aki most látja ezt az egészet??

 

 Figyeltem tovább, megjelent bennem egy újabb érzés és tudtam, hogy ez most furán nem az enyém. Az apai nagymamám mosolyát éreztem szétáradni magamban. Nem jelent meg kép hozzá csak éreztem és tudtam, hogy ez ő. Furán betöltő élmény volt. Figyeltem tovább, de ekkor már a tudatos énemmel szerettem volna belesni a függöny mögé az élményben és a megnyíló végtelen beszűkült, az autó bekanyarodott és a motor leállt, megérkeztünk.

A szélessávú mozivászon feltekeredett és már rángattuk is ki Gerivel a bringákat a kocsiból.

 

 Megcsináltuk! Büszkék voltunk magunkra és boldog fáradsággal majszoltuk a Balaton szeletet és ittuk a „nem szabad cukros” vagány üdítőt hozzá. Ma nekünk mindent lehet, ez a mi napunk! Vissza tuszkoltuk a bicikliket a kocsiba és elindultunk haza. 

Vártam, hogy hátha újra bekapcsol a fura érzékelésem, de nem, ezt nem lehet gombnyomóssá tenni. Elfogadtam és hangosan énekeltem a fiammal az Gun’s and Roses megunhatatlan slágereit hazáig.

 

Otthon aztán csak nem hagyott nyugodni nagyanyám mosolya. Készült a halálára, de senkinek nem árulta el, hogy már jó ideje tudja, hogy meg fog halni. Az összes dokumentumot, amit gyűjtésre érdemesnek tartott és amiket ősei az utókor számára érdekesnek tartottak felcímkézve, rendszerezve őrzött meg nekem egy ládikóban. Leültem a ládikó mellé és lassan, mint a kincseket kezdtem olvasgatni a leveleket és nézegetni a képeket. Őseim tekintete nézett rám a képekről és kézírásukat simítottam végig a leveleken. Kezdtem érezni, hogy megint elhagyom a szilárd jelen pillanat fogását és átlépek egy más fajta érzékelésbe.

 Olvasom a dédnagyapám névváltoztatási kérelmét és érzem a fájdalmat mögötte, a család szeretetét. Kezembe kerül nagymamám nagyapjának levele az első világháború olasz frontjáról, amit a feleségének és gyerekeinek írt. Rövid levélke, rózsaszín postai szabvánnyal. Arról szól, hogy réméli mindenki jól van otthon és imádkozzanak, ha tehetik érte mert nagyon nehéz most nekik,  remélve ölel mindenkit. A levélpapírból egyszer csak kigurult valami a kezembe. Egy lepréselt száraz virág volt a frontról. Hátamat és fejemet a falnak támasztva zokogtam a kezemben a kis virággal.  

 

Rájöttem, hogy a felhőtlenség örömében táncoltak ma őseim bennem. Feloldódtak a „volt értelme” örömében ezt éreztem ma az autóban. Boldog és hálás voltam ezért a megnyíló felismerésért.

 Éreztem az erejüket, amivel a családhoz kapcsolódtak. A küzdelemben való jelenlétet levélírás közben a fronton és a szelídséget, amivel virágot présel, hogy ajándékot adjon. Ez is hasonló a jelen szilárdságától eltávolodott tudatállapot lehetett, talán ugyanaz a csatorna, amibe én is belecsúsztam ma véletlenül.

 

Tudatosítottam, hogy testem sejtjeinek milliárdjában ezeknek az ősöknek a genetikája van kódolva, bennem élnek, történetiken keresztül emlékezésem részei lesznek. Mikor ránézek a családomra ők is látnak bennem és segítik döntéseimet a nehéz helyzetekben. Teljesnek éreztem magam, betöltött ez a felismerés. 

 

Hála volt bennem az Egység tudatának felismerése felé! Éreztem a lélekláncot, ami bennem él és büszke voltam a bennem lévő erőkre! Aztán mély belégzés és kilégzés és vissza a jelenbe. Irány vacsorát készíteni és mesélni. Aznap este őseink történeteit meséltem el és hívtam életre őket gyerekeim szívében.

 

Terjeszd ki a családi mandaládat, töltsd meg tudással őseidről és hagyd, hogy erejük átáradjon középpontodba mikor a legnagyobb szükséged lesz rá!

 

Ferencz-Kovalik Orsolya
Ne maradj le!
Iratkozz fel hírlevelemre!
Bejegyzések

Még ezek is érdekelhetnek

Őseink ereje

Pár hete volt egy nagyon különleges élményem. A fiammal elhatároztuk, hogy körbe tekerjük a tatai tavat, bringával.

ELOLVASOM

Belső elköteleződésed fénye

Mostanában sokat beszélgetek a hozzám járókkal a bezártság érzéséről, a pánikról és a kilátástalanságról, vagyis a mostani vírus okozta élethelyzet …

ELOLVASOM

Indiai utazásaim – Rishikes a jógik városa

Sok éve jógáztam már és tanultam ennek az életformának a filozófiáját amikor megérkezett a lehetőség az életembe, hogy Indiába mehetek …

ELOLVASOM